2013. május 22., szerda

10. rész

Sziasztok! 



Végre sikerült befejeznem a részt, nem is volt olyan nehéz :P 



Mivel itthon nincs internetem, Katának köszönhetitek, hogy olvashatjátok, na meg persze a bétázást is. Ja, meg, hogy kisegített, ha épp nem volt egy normális ötletem ; ) A kövi részt nem tudom mikor hozom, egyelőre csak az elején tartok, de remélem hamar kész lesz. Ennyi, jó olvasást, és véleménymegosztást kívánok :D :* 


10. rész 



Jamie napjai egyhangúan teltek. Kicsit megnyugodott a Castiellel való beszélgetése óta, de azért még ott motoszkált benne az a sok kérdés, amire továbbra sem kapott választ – csak annyit tudott, hogy a lelke idősebb, mint lennie kellene, hogy tisztább egy angyal lelkénél is, pluszban valahonnan ismer egy istenkereső ősi amulettet, amit azelőtt elméletben sosem látott. Nem hogy válaszokat kapott volna, de még több kérdése lett. 

Ráadásul ott volt az Apokalipszis. Az ő figyelmét sem kerülte el az a sok szörnyűség, ami az elmúlt napokban, hetekben történt: a katasztrófák, a balesetek, a megmagyarázhatatlan halálesetek és eltűnések. Ez folyt még a csapból is, és még annak is feltűnt, hogy valami gond van a világban, aki nem is nagyon nézett tévét. Jamie nem aggódott annyira a dolog miatt, mint kellett volna – hitt abban, hogy a fiúk Castiel segítségével megoldják a helyzetet, ha pedig az angyal rátalál Istenre, talán még ő is segít majd. 

A lány egyedül az édesanyja miatt aggódott, nem akarta őt is elveszíteni idő előtt. De anélkül, hogy mindent elmondott volna neki, nem tehetett semmit. Nem mondhatta azt az anyjának, hogy zárkózzon be, amíg három fura fickó és egy – a Mennyből kitaszított – angyal megoldja a helyzetet, és talán még Isten is besegít. 
Érdekes módon a nő annak ellenére hitt Istenben, hogy a férje úgy halt meg, ahogy. Templomba ugyan nem járt, de Jamie mégis furcsállotta, hogy a nő nem vesztette el a hitét. Édesanyja az utolsó pillanatig imádkozott azért, hogy Jamie apja meggyógyuljon, a halálos ágyánál is segítséget kért, amikor a férfi épp eszméletlen volt, vagy aludt. A férje előtt nem imádkozott, tudta, hogy mi a véleménye az egészről. Jamie azt gondolta, hogy ha az édesapja itt hagyja őket, az anyja is rájön, hogy semmit nem ért az a sok imádkozás, de rá kellett ébrednie, hogy tévedett. A nő ugyanúgy imádkozott, mint annak előtte, csak éppen a férje üdvéért. Azért, hogy jó helyre kerüljön. 
Jamie csodálta a hitéért, de ő már akkor elvesztette azt, amikor megtudták, hogy a rákkal kell majd megküzdeniük. Istenítette az apját, felnézett rá, azt gondolta, hogy halhatatlan, úgy hitte, hogy egy ilyen jó emberrel nem történhet ilyesmi, ha Isten létezik. 
Persze Isten létezésének ténye egy egészen más dolog volt, és Jamie nem volt benne biztos, hogy édesanyja el tudná fogadni, hogy valóban annyira kézzelfogható lény, mint bármelyikük, nem pedig csak egy erő, aki megsegít, ha baj van. Éppen ezért inkább mélyen hallgatott az egészről. Jobb volt így mindenkinek. 

*** 

Jamie egyre többször beszélt telefonon Bobbyval. A férfi hangján jól érződött, hogy mennyire kínozza a tudat, hogy nem tud többé lábra állni. Jamie próbált segíteni neki, de a férfi tudta, hogy mit is tanult, így minden alkalommal lerázta, ha úgy érezte, hogy a lány valahogy beszélgetést próbál kezdeményezni. A férfi olyankor mindig rámordult, vagy témát váltott. 
Általában azt beszélték meg, hogy a fiúk mit is csinálnak épp, hogy haladnak Lucifer megölésével. Jamie néha próbált ötleteket adni, de nem volt túl sok használható köztük, Bobby meg néha könyvcímeket sorolt fel neki, amik természetfeletti lényekkel foglalkoznak. 
Az egyik ilyen beszélgetés alkalmával megtudta, hogy Sam és Dean külön utakon járnak. Nem sokkal utána meg azt, hogy Dean és Castiel elbeszélgettek Rafaellel, úgy, hogy közben csak Dean élete nem volt akkora veszélyben, de csak mert ő volt Mihály porhüvelye, és az angyalok nem okozhattak kárt benne. Miután Jamie letette a telefont, leteremtette Castielt amiért ilyeneket csinál, de a férfi nem jelent meg neki – Jamie abban sem volt biztos, hogy egyáltalán hallotta, amit mondott. Kis idő múlva aztán bocsánatot kért, de az angyal akkor sem bukkant fel. A lány nem értette, miért aggódik ennyire. Persze, kedvelte Castielt és a Winchestereket, de ez nem adott magyarázatot arra, hogy így kiakadt. 
Bobby azt is elmondta, hogy feltűnt a bibliai Apokalipszis négy lovasának egyik tagja – addigra már Dean megjárta a jövőt és újra összeállt Sammel. Sikerült megszerezniük Háború gyűrűjét. Jamie feje zsongott volna, ha mindezt egyszerre tudja meg, még így is tátva maradt néha a szája – ezzel együtt viszont érdekesnek is találta ezeket az információkat. Furcsa volt, hogy az, amiről eddig csak olvasott, most tényleg megtörténik, hogy a Bibliában leírt történetek nagy része igaz. 



Pár héttel később Jamie elhatározta magát és elutazott Bobbyhoz. A férfinak nagyobb könyvtára volt, mint neki, és Bobby megígérte neki, hogy kiderítik, mi is ez a dolog vele. 
Elhatározta azt is, hogy kihúzza Bobbyt az önsajnálatból. A telefont bármikor leteheti, de egy személyes beszélgetés mégiscsak más. Persze Bobby erről a dologról mit sem sejtett, de Dean és Sam támogatták az ötletet, amikor felhívta őket a dologgal. 
Amikor megérkezett és Bobby kikiáltott, hogy menjen be, mert ő nem tud járni, a lány elvigyorodott. Kinyitotta az ajtót és bement. A férfi az irodájában volt, az asztala mögött ült és egy könyvet lapozgatott. 
– Szia, Bobby! – köszönt, mire Bobby mosolyogva felnézett. 
– Szia! Hogy vagy? – Jamie az asztal mögé ment, hogy megpuszilja az öreg vadászt. A férfi kifordult a tolószékével. 
– Kicsit aggódom az Apokalipszis miatt, és miattatok… 
– Te csak ne aggódj miattunk! A fiúk tudnak vigyázni magukra, én meg úgy sem tudom már bajba sodorni magam – mosolygott Bobby. 
– Ha te nem mész a bajhoz, majd ő jön hozzád. Látod, én is itt vagyok – vigyorgott a lány és leült az asztal túloldalán lévő székre. 
– Ne akard, hogy azzal a szóval illesselek, mint a fiúkat! 
– Mármint az idiótával? Nem tennéd! 
– Tégy próbára! 
– Veled mi a helyzet? 
– Minden a legnagyobb rendben van. 
– Ez aztán meggyőző volt. – A lány arca komoly lett. 
– Nem fogok panaszkodni, főleg nem egy agyturkásznak – viccelődött a férfi, Jamie viszont nem mosolygott. 
– Tényleg aggódom, Bobby! 
– Rosszul teszed… és most azonnal fejezd is be ezt. 
– Rendben, de nehogy azt hidd, hogy végleg leráztál – Jamie elmosolyodott. – Min dolgoznak a fiúk? 
– Wellingtonban vannak, egy fickót megszabadítottak a fejétől. 
– És ez miért is furcsa? 
– Medvetámadásnak állították be, de egy medve nem öl meg valakit egy emeleti szobában. 
– Ó. Na, és tudnak már valamit? 
– Fogalmam sincs, nem tudom őket elérni. 
– Hány napja? 
– Három. A telefonjuk hangpostára kapcsol. 
– És ez mennyire szokatlan? 
– Eléggé. Ráállítottam Castielt, de semmi hír. Egyelőre nem tudunk mit csinálni. Akár el is kezdhetünk kutakodni felőled. 
– Rendben. 
– Foglaljuk össze. 
– Azzal kezdődött, hogy hallottam Cass igazi hangját. Majd kiderült, hogy a Mennyben nem tudnak rólam semmit, és elméletileg a szüleimnek nem is született gyereke. Aztán pár napja eszembe jutott, hogy még nem is voltam beteg. Megkérdeztem anyát is, de nem emlékszik semmire, még egy megfázás sincs. A fejem fáj néha, és voltak apróbb sebesülések, de pár nap alatt azok is elmúltak. Viszont itt volt ez a durva fejfájás, mikor találkoztam veletek. 
– Azóta előfordult? 
– Nem. 
– A lelked is normális, Castiel szerint. 
– Azt mondta, tisztább, mint egy angyalé, és idősebb, mint lennie kellene. 
– Ezt hogy érted? 
– Huszonhat éves vagyok, de a lelkem öregebb, bár Castiel sem tudja, hogy mennyivel. Azt mondta, hogy talán reinkarnálódtam. 
– Ez azonban felvet pár kérdést. Ha így van, odafönt tudniuk kéne a létezésedről, főleg ha nem először vagy itt. 
– De nem tudnak semmit. 
– Akkor azt hiszem, ezt kizárhatjuk. Mi van még? 
– Erős vagyok. Megállítottam egy angyalt, igaz, csak az elmémben. 
– Pontosan mi történt? 
– Vitatkoztunk Castiellel, megpróbáltam meggyőzni, hogy ne tegyen őrültséget. Persze nem nagyon hallgatott rám. Megpróbált elmenni, de képtelen volt rá, azt mondta, eresszem le a falat, de én nem is éreztem ilyesmit. Ekkor bocsánatot kért, azért, amit tenni akart, közeledett hozzám, felemelte a kezét – gondolom, ki akarta törölni a memóriám – de nem tudott mozdulni. És korábban már kitörölt pár emléket, de visszatértek. Mintha mindig is ott lettek volna. 
– És a fal ahhoz is elég erős volt, hogy a többi angyal ne találjon rátok, és ne is halljanak semmit. 
– Ahogy mondod. 
– Gondolom, ez nem minden. 
– Azt mondta fájni fog, amikor belenéz a lelkembe. De az csak pár másodperc volt, utána… nem is tudom leírni. Jobb volt mindennél, amit eddig éreztem. Tiszta volt és meleg, az egész lényemet kitöltötte. Amikor pedig vége lett, úgy éreztem, nem lehetek többé boldog, szinte depressziós lettem – elég furcsa volt. Aztán Castiel visszajött, és máris jobban voltam egy kicsit. Nem tudom, hogy a jelenléte segített-e, vagy csinált is valamit. 
– Azt hiszem, valamilyen szinten összekapcsolódtatok. Gondolom, ő sem így tervezte. 
– Teljesen le volt döbbenve. Azt gondolta, hogy az ő hibája. És ez meg is magyarázna pár dolgot. 
– Éspedig? 
– Néha olyan, mintha valamiféle szállal lennénk összekötve. 
– Hogy érted? 
– Hát, nem is tudom. Az ikertestvérek helyzetéhez tudnám hasonlítani. 
– Hm. És ezt azóta érzed, hogy belenézett a lelkedbe… 
– Igen. 
– Tényleg hatással lehetett a dologra. Még valami? 
– Van Deannek az a nyaklánca, amivel Cass meg akarja keresni Istent. 
– Őrült egy ötlet – morogta a férfi. – Mi van vele? 
– Láttam már. 
– Dean nyakában. 
– Nem, amikor először találkoztam vele, biztos, hogy nem volt nála, vagy ha igen, akkor sem ott láttam. 
– Akkor honnan ismered? 
– Fogalmam sincs. Egy maja sámán által készített amulett. 
– Ezt meg honnan tudod? 
– Castiel mondta, olvasott róla a könyvtárukban. Te nem tudtad? Cass szerint te adtad Samnek még kiskorában. 
– Nem ismertem az eredetét, pedig utánanéztem. És miféle könyvtárról beszélsz? 
– A Menny könyvtáráról. Mózes onnan kapta a tíz parancsolatot. 
– Végül is érthető a dolog. Biztos, hogy ismered azt az amulettet? Nem lehet, hogy csak ismerősnek tűnik? 
– Száz százalékig biztos vagyok. Fogalmam sincs hol láttam, vagy mikor, de láttam már – olyan tiszta a képe a fejemben, mintha… nem is tudom. Az az érzésem, hogy sokkal korábbról ismerem, mint hogy élek. 


Pár óra múlva könyvek tornyosultak mind Bobby, mind Jamie előtt – de semmit nem találtak. Estére mindketten nagyokat pislogtak és ásítoztak, végül Bobby szólt, hogy ideje lenne befejezni. A lány felballagott a szobájába, épp oda, mint legutóbb, és amint a párnához ért a feje, már aludt is. Napok óta keresgéltek már, mikor felbukkant Castiel. A szemöldökén és az orrán nagy vágás éktelenkedett. 
– Jesszusom! Mi történt veled? – Jamie felugrott a helyéről és a férfihoz rohant. Castiel meglepetten nézett rá. 
– Mit keresel itt? 
– Bobby segít kutakodni. 
– Mi után? 
– Az után, ami vagyok. De én kérdeztem előbb. 
– Gabriel volt – Castiel Bobbyra nézett. – Dean és Sam rendben vannak. Gabriel kapta el őket. Azt hittem, már ideértek, elindultak pár órája. 
– Egy arkangyal? Mégis mit keresett ott? 
– Bujdosott a többiek elől, a trükkös arcát vette fel, hogy ne találjanak rá. De túl erős volt, hogy csak egy sima isten legyen, akinek kiadta magát. Végül Deanék csapdába csalták. 
– Hogyan? – kérdezte Bobby. 
– Szent olajjal. 
– Az mi? – szólt közbe Jamie. 
– Egy ritka anyag, amivel csapdába ejthetjük az angyalokat – szólt Bobby. – Kör alakban kiöntöd, és meggyújtod, ha az áldozatod benne áll. 
– Szóval olyan, mint a démoncsapda. Na, és mit csináltatok Gabriellel? 
– Elengedtük. 
– Csak így? 
– Előtte kikérdezték. 
– És mit mondott? – kérdezte Bobby. 
– Én nem voltam ott, Gabriel elküldött valahova. 
– Mindjárt jövök – szólt Jamie, majd kiment, aztán egy pillanat múlva bekukkantott az ajtón. – Te itt maradsz – mondta Castielnek. 
Néhány percen belül egy fehér rongydarabbal tért vissza. Fogta a Bobby asztalán lévő whiskyt és öntött rá egy keveset – Castiel figyelemmel kísérte minden mozdulatát. A lány végül odalépett hozzá és megfogta az állát. 
– Ne mozogj! – adta ki az utasítást. 
– Mit akarsz azzal? 
– Kitisztítom a sebeket. 
– Nem szükséges – mondta a férfi és hátrébb lépett. 
– Dehogynem – mondta ellentmondást nem tűrően a lány. 
– Angyal vagyok. 
– Akitől megvonták az ereje nagy részét. Bobby elmondta. 
– Engem ne keverj bele – szólt az említett vigyorogva. 
Jamie ismét megfogta az angyal állát és a fény felé fordította a fejét. Ezután óvatosan kitisztította a sebet – Castiel csendben tűrte a dolgot, néha összeráncolta a homlokát. 
– Nem értem, miért fontos ez – mondta, miután a lány befejezte. 
– Hogy ne fertőződjön el. Nem haltál bele, ugye? 
– Nem – sóhajtott Castiel. – Találtatok valamit? – kérdezte a könyvekre pillantva. 
– Semmit – szólt Bobby. – De még van néhány könyv – bökött a háta mögötti polcra, ami roskadozott a vastag kötetektől. – Elég furcsa, hogy még az angyalok se tudnak róla semmit, nem gondolod? – vetette fel. 
– Az is lehet, hogy titkolóztak előtted, nem? – kérdezte a lány Castielre nézve – Talán tudják, hogy mi vagyok, csak neked nem mondták meg. 
– Akkor már intézkedtek volna, egy ilyen dolgot nem hagynak megoldatlanul. 
– Most nagyobb gondjuk is van ennél – szólt Bobby. – Valószínűleg nem érzik fenyegetve magukat. 
– Akkor csak idő kérdése – szólt Jamie. – Ha lenyugodnak a dolgok, elővesznek engem is, főleg most, hogy téged kizártak a Mennyből. Már nincs, aki közvetítsen köztem és az angyalok között. 
– Tehetnél rá is egy pecsétet – szólalt meg egy hang a hátuk mögül. Mindenki odafordult: Dean állt az ajtóban. 
– Dean! – szólt Jamie vidám hangon, majd a fiúhoz lépett és megölelte. 
– Szia, Jamie! 
– Samet hol hagytad? – kérdezte Bobby. 
– Mindjárt jön, a kocsinál van. Szóval, Cass? 
– Már nem megy. Az erőm egyre gyengül. 
– Szívás, öregem. Majd kitalálunk valamit – nézett most Jamie-re. – Sam majd összedob egy átokzsákot, így legalább a démonoktól védve leszel. 
– Sziasztok! – Sam alakja bukkant fel az ajtóban. 
– Szia! – köszönt Jamie, és őt is megölelte, mire Sam rámosolygott. 
– Épp felvetettem az ötletet, hogy csinálhatnál Jamie-nek egy átokzsákot, hogy elrejtsük a démonok elől. 
– Démonok? 
– Ja, nem árt óvatosnak lenni. 
– Nem hiszem, hogy tudnának róla. De tényleg jobb megelőzni a bajt. 
– Én is ezt mondtam – fortyant fel Dean. Sam csak megcsóválta a fejét. – Cass, nincs egy angyalbarátod véletlenül, aki megoldja a problémánkat? 
– Jelenleg nincs. 
– Akkor nincs más, mint szólni Gabrielnek – poénkodott Dean. – Legalább törlesztünk nekünk a sorozatokért. 
– Miféle sorozatok? – kérdezte Jamie. 
– Dean kedvence, a Doktor Szexi – kotyogta közbe Sam vigyorogva. – Gabriel betett minket a sorozatba. 
– Mi? – nevetett Jamie és Deanre nézett. – A Doktor Szexi a kedvenc sorozatod? 
– Csak láttam pár részt, nem a kedvencem – tiltakozott a férfi hevesen. 
– Ja, és pár rész után kívülről fújtad a szereplők nevét és az összes tulajdonságát. 
– Pofa be, diótörött! – durcáskodott Dean. 
– Hé, ez nem fair! 
– Miről beszéltek? 
– Semmiről – válaszolt Dean és Sam egyszerre. Ekkor Cass meg akart szólalni, de Sam beléfojtotta szót. 
– Meg se szólalj! 
– Te láttad? – csapott le Jamie azonnal Castielre nézve, az angyal kinyitotta a száját, hogy szóljon, de Sam megállította. 
– Cass! 
– Sajnálom – mondta végül az angyal. – Nem beszélhetek. 
Jamie szemforgatva ismét Deanhez fordult. 
– Szóval ott tartottunk, hogy szólhatnánk Gabrielnek – mondta a lány. 
– Csak vicceltem, azzal a fickóval én nem kezdek még egyszer – morgott Dean. 
– Talán annyira nem is rossz ötlet – szólt Sam, mire Dean úgy nézett rá, mint aki keresztbe le akarja nyelni. 
– Remélem, csak viccelsz! Soha nem fog segíteni nekünk. 
– Van egy idéző varázslat, de nem vagyok benne biztos, hogy működni fog – vetette fel Castiel. 
– Bevetjük azt, amit Rafaelnél? – kérdezte Dean elgondolkodva. 
Az angyal bólintott. 
– De kell pár dolog – szólt, majd köddé vált. 
– Imádom, amikor ezt csinálja – szólt az idősebbik Winchester nagyot szusszantva. 
– Egyetértek – vigyorgott Jamie. – Na, és milyen ez a Gabriel? 
– Egy beszari alak. Megszállta a Trükköst, hogy elrejtőzzön, amíg Mihály és Lucifer lerendezik a balhét. Ja, és azt hiszi magáról, hogy vicces – válaszolt Dean. 
– És ti hogy álltok a kutakodással? – kérdezte Sam. 
– Remekül haladunk vele – válaszolt a Bobby lemondóan. – Egyszerűen semmi nincs akár hasonló lényekről, mint Jamie. Főleg nem ilyen erősekről. 

*** 


Pár óra múlva Castiel visszatért pár olyan dologgal, amiről Jamie még csak nem is hallott soha. Útra keltek és egy régi raktárépületnél álltak meg. Jamie Castiellel utazott a saját autójával míg Deanék az Impalával. 

Már sötét volt, mire odaértek. Castiel azonnal belekezdett a varázslat előkészítésébe, miközben Dean és Sam Jamie-vel beszélgettek. A lány rengeteg dolgot megtudott, például Dean és Castiel közös kis kalandjáról, amiikor azt gondolták, hogy az angyal nem éli túl a Rafaellel való találkozást. A beszélgetést Sam mobilja szakította félbe. A férfi megnézte az sms-t amit kapott, majd idegesen megszólalt. 
– Dean… 
– Mi az? 
– Chuck. Azt írja, élet-halál kérdése. 
– Most nem mehetünk el, Cass már majdnem elvesztette az angyali hókuszpókuszát, Jamie meg még csak nem is vadász. Ha bármi történik… 
– Chuck? Ő az a próféta? – szólt közbe a lány. A fiúk egyszerre válaszoltak igennel. 
– Hogy találkoztatok vele? 
– Lenyomoztuk a könyvek íróját. 
– Miféle könyvek? – Dean és Sam sokatmondó pillantást váltottak. 
– Chuck ugye próféta, méghozzá az egyetlen. 
– Látja az életünk minden egyes apró mozzanatát és könyvsorozatot csinált belőle – folytatta Sam. Jamie nem túl nőiesen horkantva felröhögött. 
– Ez valami vicc? Komolyan könyvet írt az életetekről? 
– Egyáltalán nem vicces – szólt Dean sértődötten. 
– Bocs, csak kicsit nehezemre esik elhinni – szólt a lány felvont szemöldökkel. 
– Teljesen komoly – szólt Sam. 
– Sajnos – vágta rá Dean. 
– És mégis, hány ilyen könyvet írt? 
– Túl sokat – válaszolta az idősebbik Winchester aztán a testvérére nézett. – Mióta Jess… 
– …meghalt – segítette ki Sam. 
– De megígérte, hogy befejezi. Amúgy sem voltak valami híresek. Az volt az utolsó rész, hogy lekerültem a Pokolra, mert lejárt a határidő. 
Jamie elnevette magát. 
– Most min nevetsz? – kérdezte Dean felvont szemöldökkel. 
– Csak… bocsi. Nem tudnám megmagyarázni. Egyszer… – Jamie rendezte az arcvonásait – muszáj megmutatnotok. 
– Szó sem lehet róla, épp elég, hogy teljesen ismeretlen emberek elolvasták! 
– Egyszer majd az egész világ tudni fog róla – szólt egy hang mögülük. Mindhárman Castiel felé fordultak. 
– Hogy-hogy? – kérdezte Jamie. 
– Castiel szerint evangélium lesz belőle – mondta Sam, mire Dean az égnek emelte a szemét. 
– Mármint… khm – a lány megpróbálta visszatartani kitörő nevetését. – a Bibliában? 
– Úgy van – mondta Castiel. 
– Most ugye hülyültök? Kitaláltátok az egészet, aztán jót röhögtök a hátam mögött. 
– Miért gondolod ezt? – kérdezte Castiel komoly arccal, amitől Jamie-nek megint nevetnie kellett, de visszafogta magát. 
– Castiel képtelen viccelődni – szólt Dean az angyalra nézve. – Ha nekünk nem hiszel, higgy neki. És nem értem, miért lenne ez vicces – fortyant fel a férfi. 
– Most megsértődtél? – vigyorgott a lány. – Az előbb még ellene voltál az egész dolognak. Csak furcsa, hogy valaki leírja az egész históriát, hogy megéljen belőle, miközben nem is sejti, hogy minden szava igaz. Pedig egy próféta. Tudja egyáltalán, hogy az? 
– Mikor rátaláltunk mi sem tudtuk, ki ő. Castiel mondta el és Chuck is akkor szembesült vele. 
– Készen állok – szólt közbe az angyal. – Kezdhetjük. 
– Nem csinálunk semmit – mondta Dean. – Hazamentek Bobbyhoz, mi meg elintézzük Chuckot. Amint visszaértünk megidézzük Gabrielt. 
– Nem lehet – ellenkezett Castiel. – Nehéz volt megszerezni a hozzávalókat, ha most nem csináljuk meg, nagy része elvész. 
– A francba. 
– Nyugodtan menjetek, majd én rábeszélem Gabrielt, hogy segítsen. Nem lesz gond. 
– Nem, Jamie. Ez egy arkangyal, sokkal erősebb, mint mi négyen együttvéve. 
– Akkor meg főleg nem értem miért aggódtok, ha négyünkkel is simán elbánik, akkor tök mindegy, hogy itt vagytok-e vagy sem. 
– Sam itt marad, én meg elintézem Chuckot. 
– Egyedül nem mehetsz – ellenkezett Sam. – Nem tudunk semmit, lehet, hogy ketten sem leszünk hozzá elegek. 
– A francba – szitkozódott Dean. 
– Ha igaz, amit mondtatok, Gabriel nem kedvel titeket túlságosan. Lebuktattátok és még csapdába is ejtettétek. Szóval talán jobb is, ha nem lesztek itt. Talán így hamarabb beadja a derekát. Egyébként is csak egy pecsétről van szó, nem lehet olyan nehéz kialkudni. 
Sam és Dean összenéztek. 
– Ebben lehet valami – gondolkodott el Sam. – Jamie-t nem ismeri, Castiel meg a testvére. 
– Na, jó, a fenébe is! De ígérjétek meg, hogy semmi hülyeséget nem csináltok. És telefonáltok, ha végeztetek! 
– Úgy lesz. Na, induljatok. 

Dean és Sam elbúcsúztak, majd Jamie és Castiel belekezdtek Gabriel megidézésébe. Jamie kör alakban kiöntötte a szent olajat, ami még korábbról maradt, majd Castiel furcsa nyelven kezdett el kántálni – Jamie utóbb megtudta, hogy énokiul. A lány idegesen szórakozott az öngyújtóval, amit Bobbytól szerzett – be kellett ismernie, hogy fél kicsit. Mégis egy arkangyalról volt szó, akinek csak egy csettintésébe kerül, hogy eltörölje őt a föld színéről. 
Castiel befejezte a kántálást és hátrébb lépett a körtől. 
– Készülj – mondta és mintha ez lett volna a végszó, a raktár fényei villódzni kezdtek. Odakint villámok világították meg az eget, és hirtelen eleredt az eső. Jamie hallotta, ahogy a kövér esőcseppek kopognak a palatetőn. Nem volt oda a viharokért – aggódva nézett Castielre, de ő csak a kört figyelte. 

Ekkor megjelent benne egy háttal álló alak. Jamie felkattintotta az öngyújtót, de az nem működött. 
– A rohadt életbe! – szitkozódott halkan, majd újra próbálkozott. Közben a sötétzöld kabátos alak lassan megfordult. Jamie ránézett miközben az öngyújtó lángja fellobbant – a tekintetük találkozott, mire a lány egy pillanatra ledermedt – de aztán észhez tért és még mindig a zöld szemekbe nézve elhajította az öngyújtót. A lángok felcsaptak, bezárva ezzel az angyalt. 
Gabriel még mindig Jamie szemeibe nézett, majd teátrálisan felsóhajtott. 
– Ha lenne itt egy ágy és nem lenne köztünk ez a fránya lángkör, még meg is bocsátanám, hogy bezártál. Jól elszórakoznánk. – Gabriel elvigyorodott. Jamie ezt jó jelnek vélte és ő is eleresztett egy félszeg mosolyt.

2013. május 18., szombat

Ismét kések :(



Sziasztok!



Sajnos kések az új résszel, nem tudom mikorra érkezik, de megpróbálok igyekezni vele. Jövőhétre tervezem, mert hétfőig szerintem nem lesz kész :( Bocsi, hogy várnotok kell, de sajnos nem megy úgy az írás, ahogy eltervezi az ember ;-) Ezt gondolom minden író-társam tudja :)
És, hogy legyen min izgulni és rágódni, megosztok veletek egy kis figyelemfelkeltő előzetest. Tudom... nagyon gonosz vagyok :D


Crowley hamarosan felbukkan, ami felkavarja az így is zavaros dolgokat. Jamie rájön, hogy őt is látta már valahol, valamikor. És ha minden igaz, még Gabrielt is belekeverem a történetbe, a tizedik részben. :) Csak, hogy legyen némi izgalom. ;-)

És a kövi rész tartalmából:

"– Szóval ott tartottunk, hogy szólhatnánk Gabrielnek – szólt a lány.

– Csak vicceltem, azzal a fickóval én nem kezdek még egyszer – morgott Dean.
– Talán annyira nem is rossz ötlet – szólt Sam, mire Dean úgy nézett rá, mint aki keresztbe le akarja nyelni.
– Remélem csak viccelsz! Soha nem fog segíteni nekünk még egyszer.
– Van egy idéző varázslat, de nem vagyok benne biztos, hogy működni fog – vetette fel Castiel.
– Bevetjük azt, amit Rafaelnél? – kérdezte Dean elgondolkodva.
Az angyal bólintott.
– De kell pár dolog – szólt, majd köddé vált.
– Imádom, amikor ezt csinálja – szólt az idősebbik Winchester nagyot szusszantva.
– Egyetértek – vigyorgott Jamie. – Na és milyen ez a Gabriel?
– Egy beszari alak. Megszállta a Trükköst, hogy elrejtőzzön amíg Mihály és Lucifer lerendezik a balhét. Ja, és azt hiszi magáról, hogy vicces – válaszolta Dean."




Díj :)


1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!
3. Egy- egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról!


Huh, hát én ezt a díjat négy embertől is megkaptam, és nagyon köszönöm nekik, hogy rám gondoltak.


Ők azok: 

És akiknek tovább adom ;-)



2013. május 12., vasárnap

9. rész

Sziasztok!

Még egyszer bocsi a kései feltöltésért, de most már itt van, lehet olvasni ;-) A következő rész sajnos elég rossz állapotban van, de igyekszem vele. A fejleményekről majd tájékoztatok mindenkit a facebookoldalon. Most pedig jó olvasást ;-) :*


9. rész





Jamie kinyitotta a szemét – az ágyában volt és még csak most hajnalodott. Oldalra fordította a fejét és megpillantotta Sarah-t. Fájt a feje és kimerült volt az álmában vívott csatától Castiellel. Hirtelen eszébe jutott minden. Amilyen halkan csak tudott, kimászott az ágyából és kiment a szobából, miután magához vette a mobilját. Lerohant a lépcsőn a konyhába, miközben kikereste Dean számát, majd tárcsázta. Percekig csöngött, míg végül csak a hangposta válaszolt. 

– Francba! – szitkozódott Jamie, miközben többször is körbejárta az étkezőasztalt. Ezután megpróbálta Samet elérni, de nem járt szerencsével. Végül Bobbyhoz ért: percekig várta, hogy felvegyék a túloldalon, miközben fel-alá sétált a konyha közepén. Épp le akarta tenni, mikor egy álmatag hang beleszólt. 

– Na, végre! – szólt Jamie. A túloldalon csak morgás hallatszott. 

– Ki beszél? 

– Jamie vagyok! Azt hittem, hogy már soha nem veszed fel, Bobby! 

– Nem valami jó időzítés! – mondta a férfi, de a lány hallotta a hangján, hogy örül. 

– Na ja, jön az armageddon! Mi a fenét csináltak ezek? 

– A legjobb időpontban vesztek össze, szokás szerint. Két idióta! – Bobby hangja aggodalmasnak tűnt. 

– Elég nagy gáz van. Beszélnem kell Sammel. 

– Az kissé nehézkes lesz. Lelépett, Dean meg felszívódott. Az egyik pillanatban még itt állt, a következőben meg a levegőnek beszéltem. 

– Mi a fene történt? 

– Gondolom, elvitték az angyalok. Az idióta fejével felesküdött nekik, hogy a szolgálatukra lesz. 

– Na, és Sam? Hol van? 

– Lilithre vadászik az új szupererejével. 

– Az baj… – mondta Jamie. 

– Nekem mondod?! 

– Muszáj lesz valahogy elérnünk. Lilith az utolsó pecsét. 

– Tessék?! Miről beszélsz? 

– Ahogy mondom, Lilith az utolsó pecsét, meg kell akadályoznunk, hogy Sam megölje! 

– Ezt meg honnan a fenéből tudod? – kérdezte Bobby kissé szkeptikusan. Jamie nem válaszolt azonnal, nem akarta Castielt bajba keverni. 

– Az lényegtelen, Bobby. Nézd, sietnünk kell. Van ötleted, hogy hol vannak? 

– Nem, semmi nyomunk nincs, pedig ráállítottam pár embert. 

– Odamegyek, Bobby. Együtt talán többre jutunk. 

– Nem, maradj ahol vagy. Nem tudsz semmit tenni, felhívlak, ha bármi van. Rendben? – Jamie hosszas gondolkodás után rábólintott a dologra, rájött, hogy a vadásznak igaza van. Mindegy, hogy itt ücsörög, vagy ott. 

– Rendben – mondta végül. – Castielről tudsz valamit? 

– Valami történt vele. Nemrég visszarángatták a Mennybe, és teljesen megváltozott. Szerintem Deant is ő hurcolta el. 

– Mi történhetett? 

– Valamit mondani akart Deannek, de mielőtt megtehette volna, elvitték. Nem beszél, gondolom, megfenyegették. 

– Azt mondta, megölik, ha beszél – mondta Jamie. Aztán eszébe jutott, hogy mi történt álmában. Hirtelen nyugtalanság fogta el, most gondolt csak bele, hogy mit is csinált igazából. 

– Te jól vagy? – kérdezte Bobby, Jamie pedig hallgatott. 

– Igazából, nem teljesen – válaszolt kis idő elteltével. 

– Mi történt? 

– Nem tudom, Bobby, valami nagyon furcsa történik velem. Kezdek félni. Az éjjel… 

– Igen? 

– …vitatkoztunk Cassel. Eljött álmomban, azt mondta, többé nem találkozhatunk, mert rájött mit kell tennie, hogy elárulta Istent, meg mindenféle maszlagot hordott össze. El akart menni, de én… nem tudom, hogyan, de egy falat húztam fel az elmémben és ő nem tudott még megmozdulni sem. Utólag pedig kiderült, hogy a társai nem találták, amíg a fejemben időzött. Azt mondta, hogy még nem találkozott ilyen erővel. Nála is erősebb voltam, Bobby! Odafent nem tudják, ki vagyok, és lassan én magam sem. – Jamie felsóhajtott, majd lerogyott az egyik székre és fél kézzel az asztalra könyökölt, az arcát a kezébe temetve. – Félek, Bobby, nem tudom mi történik. Mi van, ha valami gonosz lény vagyok, és meg kell majd ölnötök? 

Egy hosszúnak tűnő pillanatig csend honolt a vonal túloldalán. Jamie félt, hogy rosszul cselekedett, amikor megosztotta az öreg vadásszal a félelmeit – de végül nevetést hallott. Felnézett, azt hitte, valaki a házban nevet, aztán rájött, hogy Bobby az. 

– Mi az? 

– Ne viccelj, Jamie! – mondta Bobby. – Ha valamiféle lény is lennél, nem hiszem, hogy gonosz. Különben is, valamelyik tesztünk működött volna, ha bármi furcsaság van veled. De te magad is láttad, hogy nem így történt. 

– Miből gondolod, hogy jó vagyok? Talán ebben a testben elnyomódott ez az énem. 

– Ez nem így működik. Ha valaki gonosz, az látszik rajta, nem tudja elnyomni magában. Egyelőre ne is szaladjunk előre, ember vagy, annak születtél, csak különlegesek a képességeid. Vannak ilyen emberek. 

– Na de… 

– Semmi de, ki fogunk találni valamit, hogy rájöjjünk, ki vagy. 

– Az angyaloknak nem sikerül, gondolod, hogy nekünk, embereknek fog? 

– Az angyalok sem tévedhetetlenek. 

– Castiel belenézett a lelkembe, Bobby! Találnia kellett volna valamit, de semmi! 

– Micsoda? Mikor? 

– Pár hete. Azt mondta fájni fog, de nem fájt, sőt! Szerinte olyan a lelkem, mint amilyennek lennie kell, de úgy érzem, valamit nem mond el. 

– Megpróbálunk beszélni vele, bár mostanság… 

– Igen, tudom. Először éljétek túl ezt az egészet. Szólj, ha bármi van, Bobby. 

– Úgy lesz. 

Jamie elköszönt és megszakította a vonalat. 

Nagyon aggódott, nem csak a fiúk miatt, önmaga miatt is. Már nem tudott úgy gondolni erre az egészre, mint egy szimpla megoldandó problémára. A létezéséről volt szó, kérdései voltak, amikre nem kapott választ, és félt az ismeretlentől – félt attól, hogy kiderül, tényleg valami gonosz lény lehet. 

A lány megdörzsölte az arcát és a mobiljára nézett. Hat óra volt – már nem tudott volna visszaaludni. Úgy döntött, főz egy kávét, és ma sütni fog. Amikor ideges volt, mindig süteményeket csinált – Sarah utálta érte. Állítása szerint, ha Jamie sütit csinál, annak mindig beláthatatlan következményei lesznek a súlyára nézve. Persze Jamie ezzel nem értett egyet, de előre tudta, hogy ennek még fejmosás lesz a vége. 

Fél kilenc volt már, amikor Sarah letámolygott az emeletről. 

– Jamie! Azt hittem, én keltelek ma, erre itt esz a fene! – mondta a lány álmatag hangon, miközben fülig ért a szája. 

– Ezt lekésted, Sarah. Már fél hatkor fent voltam. 

– Tessék? 

– Már fél hatkor fent voltam – ismételte meg Jamie, mire Sarah elnevette magát. – Mi van? – kérdezte a lány. Kicsit elege volt már, hogy ma mindenki nevet rajta, de végül mégiscsak elmosolyodott. – Igenis képes vagyok korán kelni! – bizonygatta. 

– Évente egyszer…? – Sarah nem tudta folytatni, mert rátört az ásítás. Mikor befejezte, összehúzta a szemöldökét és beleszimatolt a levegőbe. – Te meg mégis mit művelsz? – kérdezte a legrosszabbra gondolva. 

– Sütök – válaszolt egyszerűen és visszafordult a mosogató felé, hogy kivegye a már tiszta edényeket. 

– Most ugye húzol? 

– Úgy látszik? – kérdezte a lány vigyorogva. 

– Jamie, egyszer meg fogsz ölni! Most megint kínozhatom magam két heti testedzéssel mire lekerül rólam a sütid által felkerült felesleg! – Sarah hangjába annyi gyötrelem vegyült, hogy Jamie nem bírta nevetés nélkül. 

– Ugyan, Sarah, úgy csinálsz, mintha a kínpadra készülnél! 

– Mert így van! 

– Eltúlzod ezt az egészet. 

– Tudod, hogy ez nem igaz! Akárhányszor sütsz, a nadrágomat minden alkalommal nehezebben ráncigálom magamra! 

– Ugyan! 

– Nem viccelek! 

– Még ha így is van, akkor is jól nézel ki – nem értem, miért aggódsz emiatt. 

– Mindegy. Amúgy is, mi történt? 

– Hogy érted? – kérdezte Jamie. 

– Ok nélkül nem szoktál nekiállni sütni. 

– Csak rosszul aludtam. Azt hiszem, bal lábbal keltem, le kell vezetnem a feszültséget. 

– Van ennek jobb módja is – mondta Sarah, mire Jamie ránézett. 

– Miféle mód? – kérdezte a lány naivan. 

– Tudod te azt. Tavaly július óta nem voltál pasival, még jó, hogy frusztrált vagy. 

– Nem ez az oka. 

– Hát? Mégis, mi van veled? Megváltoztál, és itt most nem csak a pasikra gondolok. A suli és édesapád… 

– Az emberek változnak, Sarah. Nem tudom az okát, de ez van. – Jamie inkább a sütő felé fordult – égett az arca a hazugságtól. Pár hete ugyanezt játszotta el az anyjával is, aki szintén észrevette rajta a változást. De hát mit mondhatott volna? A meséjét úgysem hinnék el, és neki nem volt szüksége rá, hogy bolondnak nézzék és aggódjanak miatta – elég volt az is, hogy ő aggódott. A lány leguggolt, kinyitotta a sütő ajtaját és kihúzta a tepsit. Megvizsgálta művét és úgy döntött, még visszamehet egy kis időre. 

Mikor felállt, kivette a mobilját a zsebéből – várta, hogy Bobby felhívja, de nem történt semmi. 

Órák múlva sem volt semmi hír, és elérni sem tudta a férfit. Már azon volt, hogy útnak indul, de rá kellett jönnie, hogy Sarah nem nézné jó szemmel. Végül másnap estefelé hívta fel az öreg vadászt, miután Sarah hazautazott. 

– Bobby! – szólt bele. – Minden rendben? 

– Dean vagyok. 

– Dean! Hála az égnek, jól vagytok? Bobby? 

– Bobby kórházban van. 

– Mi? Mi történt? 

– Megszállta egy démon – mondta Dean. A hangja furcsán csengett. 

– Mikor? Hogyan? Miért került kórházba? 

– Az a mocsadék megtámadott. Megpróbált megölni, de Bobby egy pillanatra átvette az irányítást és leszúrta magát a démonölő késsel. 

– Te jó ég! Túléli? 

– Nem tudom. 

– Istenem – szólt a lány. Fogalma sem volt mit mondjon, de aztán eszébe jutott Castiel. – Cass meggyógyíthatná, ő... 

– Castiel… 

– Igen? 

– Meghalt, Jamie… 

– M-mi? – A lány nem hitte el, amit hallott. Le kellett ülnie, és jobb híján a padlót választotta. Képtelen lett volna akár egy lépést is tenni. 

– Sajnálom… Az a bolond minket próbált védeni, de az arkangyalok végeztek vele. 

– De… miért? 

– Nekem akart segíteni. Próbálta megakadályozni, hogy Sam megölje Lilith-et. 

– Sikerült? 

– Nem. Lucifer szabad. 

– A fenébe! – mondta a lány halkan. Valahogy érezte, hogy ez lesz. 

– Ne is mondd. 

– A fenébe! – ismételte meg. – Próbáltalak hívni, hogy figyelmeztesselek, Samet is számtalanszor, de… 

– Tudom. Zakariás vitt el, nem tudtam elérni Samet sem, de úgy tűnik, ezt azok a dögök nem is akarták. Castielt is nagy nehezen sikerült csak rávennem, hogy segítsen. Végül a sajátjai ölték meg. 

Jamie csak hallgatta, ahogy Dean nagy vonalakban elmeséli, hogy mi történt: hogy összevesztek az öccsével, hogy Ruby hogyan vezette őket az orruknál fogva mindvégig, mesélt arról, hogy egy repülőn találták magukat, majd végül Chuckról. A lány csak akkor vette észre, hogy folynak a könnyei, amikor Dean megkérdezte, hogy jól van-e. 

– Persze – mondta a lány és hálát adott az égnek, hogy a hangja nem sírós. 

– Nézd, most le kell tennem – szólt Dean, de a lány nem felelt rá. – Jamie? 

– Igen? 

– Sajnálom, ami Casszel történt. 

– Te jól vagy? – kérdezett vissza a lány, de Dean nem válaszolt. Elköszönt és Jamie már csak a csendet hallotta. Lassan leeresztette a mobilt tartó kezét és némán sírt tovább. 


***



Pár nap múlva a lány már valamivel jobban volt. Dean nem kereste, de ő sem hívta a férfit. Az édesanyjának hamar feltűnt, hogy valami gond van, de csak annyit mondott neki, hogy elvesztette egy jó barátját. Nem akart magyarázkodni, és a nő ezt tiszteletben is tartotta. Jamie ezután a könyvekbe temetkezett – lények után kutakodott, hátha feltűnik neki valami önmagával kapcsolatban is. 

Azonban nem talált semmi érdekfeszítőt. Az angyalokról nem tudott meg többet, mint ami a Bibliában szerepelt vagy különböző internetes oldalakon. Egyik sem volt nagy segítség – bár a Biblia viszonylag pontos volt, már amennyire egy több ezer éves írás pontos lehet – de az internet tele volt nyáltól csöpögő gyönyörűséges lényekkel, amelyek azért léteznek, hogy az embereknek jó legyen. Mindegyikben arról írtak, hogy az angyalok szeretnek minket, Isten hírnökei, akik azzal töltik az idejüket, hogy dalolnak. 

Jamie úgy érezte, nevetnie kell – mindazt, amit Castieltől, Castielről megtudott, ellentétben állt azzal, amit az emberek valójában gondoltak ezekről a lényekről, és még ha volt is egyezés, az nagyon kevés és pontatlan volt. Jamie úgy döntött, hanyagolja a témát és más lények tanulmányozásában merül el. Rengeteg mindent talált, ami egyezett azzal, amiket a fiúktól hallott, de semmi hasonlóról nem olvasott, ami kicsit is hasonlítana az ő helyzetéhez. 

Napokig így ment ez, míg nem úgy döntött, hogy muszáj csinálnia valamit egy olyan helyen, ahol egy darab könyv sincs. Egy bárban kötött ki, rendelt egy sört, de sokáig nem ivott bele, csak nézte. 




Az agyában egymást kergették a képek, nem tudta, mit tegyen. 

Talán fel kellene hagynom az egésszel – gondolta. – Nem törődni semmivel és folytatni az életem, ott, ahol egy éve abbamaradt.

Jamie megemelte a sörét és meghúzta azt – aztán meg sem állt. Alig egy órával később olyan részeg volt, hogy az a fickó sem zavarta, aki elmesélte neki, hogy a felesége kivel és mennyiszer csalja. Jamie-ből kitört a pszichológus és tanácsokat adott a férfinak.

– Maga va’mi dildoki? – kérdezte a férfi már félig kábultan.

– Nem, de nem ártana, ha elmenne egyhez – mondta a lány és felállt. A pultra tett pár dollárt, majd hazaindult.

Érezte, hogy holnap nagyon megbánja ezt az estét, de nem zavarta. Ahogy sétált haza, magában Istenhez fohászkodott. Sokáig azt sem vette észre, hogy már hangosan beszél.

– …küldj egy jelet! Bármilyet, hogy tudjam, hogy hol keressem a megoldást. Hogy megtudjam, ki is vagyok…

Jamie megállt az út közepén és felsóhajtott, majd körbenézett és keresett egy padot, hogy leüljön. Már viszonylag kitisztult a feje, de még nem akart hazamenni, és jól esett kicsit a friss levegőn üldögélni.

– Mi történt Castiellel? – kérdezte az égre nézve, majd behunyta a szemét. – Cass? Hallasz? Egyedül nem hiszem, hogy menni fog ez az egész. Bele fogok bolondulni.

– Nem tapasztalom nálad a jeleket. Semmi baj az elméddel.

Jamie azt hitte, hogy a képzelete játszik vele, amikor hallotta Castiel hangját.

– Úgy tűnik, tényleg megőrültem… – mondta, de nem nyitotta ki a szemét.

– Nem őrültél meg. – Jamie mégis kinyitotta a szemét és a hang felé fordult. Castiel ott ült mellette a padon.

– Te halott vagy! – kiáltott a lány ijedten és felugrott, majd hátrált pár lépést.

– Az voltam – válaszolt a férfi nyugodtan, és Jamie-re nézett. – De Isten visszahozott.

– Isten? Mármint… mármint Isten?

– Igen.

– Na de… Hogyan, mikor?

– Amikor Dean és Sam felkerültek a repülőre.

– Beszéltél velük?

– Igen.

Jamie fogta magát, a férfihoz lépett és lekevert neki egy pofont.

Castielnek nem fájt az ütés, viszont nem értette – kérdőn nézett a lányra.

– Ezt azért, amiért csak most voltál képes idetolni a képed. Azt hittem, meghaltál! És úgy érzem, a fiúknak is kijár egy pofon. Mi van Bobbyval? Ugye meggyógyítottad? Él még?

– Él – válaszolt Castiel, Jamie pedig megkönnyebbülten kifújta a levegőt, majd visszaült a padra. – De nem tud járni.

– Hogy mondod? Miért nem gyógyítod meg?

– Kiűztek a Mennyből, és elvették az erőm nagy részét.

– Ez csodálatos.

– Nem értek egyet.

– Ironizáltam, Cass! De legalább élsz. És most? Mi lesz velem?

– Megkeresem Istent, talán ő majd segít.

– Megkeresed? És ezt mégis hogy gondoltad?

Castiel belenyúlt a kabátja zsebébe és elővette az amulettet, amit Deantől kért el.

– Ez ismerős nekem – mondta Jamie.

– Dean adta kölcsön.

– Igazán? – kérdezte a lány furcsa hangon.

– Mi a gond?

– Nem igazán tudom, de nem rémlik, hogy Deannél láttam volna ezt.

– Hogy érted?

Jamie kinyújtotta a kezét és elvette az amulettet.

– Honnan származik?

– Egy maja sámán készítette, hogy rátalálhasson az isteneire.

– Te honnan tudsz róla?

– Olvastam róla, a mennybéli könyvtárban.

– Hogy hol? Nektek van könyvtáratok?

– Igen, természetesen van könyvtárunk. Metatron volt Isten írnoka, ő jegyzett le mindent. Mózes onnan kapta meg a tíz parancsolatot. De vannak olyan jegyzetek is, amiket csak néhány magas rangú angyal olvashat el.

– És mégis, hogy tudott egy egyszerű sámán ilyesmit készíteni?

– A sámánok nagy erővel voltak megáldva. Bizonyára…

– Szóval te sem tudod – vágott az angyal szavába Jamie, miközben még mindig az amulettet vizsgálgatta. Nem értette, honnan lehet ilyen ismerős, miközben még sohasem látta.

Végül visszaadta Castielnek és ránézett a férfira.

– Fogalmam sincs, hogy hol láthattam – mondta. – De biztos vagyok benne, hogy nem Dean nyakában.

– Utána kellene néznem, de többé nem térhetek vissza a Mennybe, amíg Isten… Meg kell találnom. Ő az egyetlen esélyem, hogy megállítsam Lucifert és megbocsátást nyerjek.

– Miért van egyáltalán a földön? – Castiel nem válaszolt. – És mégis mi történt veled?

– Csak Deannek segítettem, ahogy tanácsoltad.

– Ne kend rám, Cass. Nem hibáztathatsz azért, mert védem az emberek életét.

– Nem hibáztatlak, csak közöltem egy tényt.

– Oh, oké. Most már veszek neked egy könyvet, ami az emberekről szól, nem fog ártani. Lehet egy kérdésem?

– Tessék.

– Mióta élsz?

– Már azelőtt éltem, hogy a Földet megteremtették volna.

– Az több milliárd év – tátotta el a száját Jamie.

– Úgy van.

– Ez hihetetlen. Úgy értem, itt vagyok 26 évesen, te meg…

– Több vagy huszonhatnál.

– Mi?

– A lelked nem most született.

– Ezt miből gondolod?

– Abból, hogy láttam.

– Amikor belenéztél? – Jamie kicsit elpirult, ahogy eszébe jutottak az érzések – még most is emlékezett rá, milyen jó volt. – Akkor mégis hány éves vagyok? – kérdezte, hogy elrejtse a zavarát.

– Nem tudtam megállapítani, ahhoz több idő kellett volna, de abban biztos vagyok, hogy már azelőtt is léteztél, hogy ide születtél volna.

– Ez mit jelent?

– Vagy azt, hogy már több életed volt – reinkarnálódtál – vagy azt, hogy valami egészen más lény vagy, mint eddig gondoltuk.

– Valami… – Jamie nem merte kimondani, végül mégiscsak rávette magát, de olyan halkan csúszott ki a szó az ajkain, hogy még ő maga is alig hallotta – …gonosz?

– Gonosz? – kérdezte Castiel őszinte csodálkozással, miközben teljesen Jamie felé fordult, ami azt eredményezte, hogy közelebb is került hozzá. – Tisztább vagy, mint bármelyik angyal és ember, akit eddig láttam.

– Ezt nehezen hiszem el.

– Miért? – Castiel enyhén félredöntötte a fejét.

– Mert képtelenség. Csak egy egyszerű ember vagyok, akinek vannak hibái, aki...

– Sokkal több vagy annál. Soha nem találkoztam hasonlóval. – Jamie nem szólt. – Zavarba jöttél.

A lány megköszörülte a torkát.

– Mert zavarba hozol, és túl közel vagy…

– Nem értem.

– Mit?

– Deant is zavarja. 

– Azt nem is csodálom – nevetett fel Jamie.

– Miért?

– Az emberek általában akkor állnak ilyen közel egymáshoz, ha van köztük valami.

– Dean jó barátom. – Jamie megint elnevette magát.

– Nem ilyesmire gondoltam – mosolygott a lány. – Úgy értem, ellenkező neműek közt.

– Te is jó barátom vagy. – Jamie mosolya kiszélesedett. Néha úgy érezte, Castiel egy nagy gyerek, nem egy több millió éves felsőbbrendű lény.

– Kedves tőled, hogy ezt mondod, de arra gondoltam, ha a két illető közt szerelmi vagy csak simán szexuális kapcsolat van.

– Semmi ilyesmi nincs – mondta Castiel úgy, mintha csak az időjárásról beszélnének, miközben Jamie egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Mintha egy tinédzsernek tartana szexuális felvilágosítást – nagyon remélte, hogy a méhekig nem jutnak el.

– Ezért zavarja Deant, ha közel állsz hozzá – válaszolta. – Külső szemlélőként egyesek azt hihetik, hogy mégiscsak van valami köztetek, ami nem nevezhető teljesen átlagosnak. Azért lássuk be, Isten nem véletlenül teremtette az első emberi párt ellenkező neműnek.

– Angyal vagyok, nincs…

– Oké, Cass, de a porhüvelyed nagyon is férfiból van. Gondolom, észrevetted… Inkább ne válaszolj. Azt hiszem, haza kellene mennem. Kezd elfajulni ez a beszélgetés.

– Nem értem, mire gondolsz.

– Nem baj, Castiel. Jobb is.

2013. május 11., szombat

késés

Sziasztok! 

Rossz hír: kicsit kések a fejezettel, de ha minden igaz holnap már olvashatjátok :) Remélem megéri várni rá ;-)

Pusza: Jay

2013. május 4., szombat

8. rész

Sziasztok!

Bocsi a kései frissítésért, de nem értem rá :) De most itt van, az első dalt kicsit későbbre raktam be, majd érteni fogjátok miért. Érdemes elindítani mindkettőt szerintem ;-) A Links menübe bekerült egy új blogcím, aminek a leírását később bővítem, ha minden igaz :) A bétázásért továbbra is Katának jár a köszönet. Jó olvasást az új részhez, kritit szívesen fogadok ;-) Puszi :*





8. rész


Jamie valóban nekiesett a tanulásnak, de este, mielőtt elaludt volna, egyre csak Sarah-n és a beszélgetésükön járt az esze. Rájött, hogy Sarah-nak igaza van: az apja valóban jó ember volt, és a halála közeledtével is tisztában volt – azonban ez nem jelentette azt, hogy ne kerülhetett volna a Pokolra, hiszen mégiscsak harcolt Vietnámban, és embereket ölt akaratán kívül is, emellett pedig biztos Isten sem nézett el.

Most már igazán nem tudta, hogy mit higgyen, csak abban volt biztos, hogy miután végzett ebben az iskolában, továbbtanul és talán még Deanéket is felkeresi, hogy kicsit több dolgot megtudjon a világukról – az ő világáról. Castielt továbbra sem merte kifaggatni arról, hogy vajon mi lehet az apjával, de a remény tovább nőtt benne, miután beszélgetett Sarah-val, és az elhatározás is, hogy felhagy a pszichológiával. Hamarosan elnyomta az álom, fejében egymást kergették a képek. Másnap ugyan fáradtan ébredt, de aznap legalább nem agyalt az élet nagy kérdésein, és ennek igazán örült.

Ezek után napokig sikerült türtőztetnie magát, és egyszer sem jutott eszébe Castiel vagy a Winchester fivérek. Teljes gőzerővel készült a vizsgáira, és nem engedte meg magának azt a luxust, hogy holmiféle Isten katonáin járjon az esze. Kis idő múlva ismét visszatért az érzés, hogy minden csak álom volt, de aztán elkapta Sarah egy-egy méregető pillantását, és tudta, hogy az angyallal való találkozása nem egy illúzió volt.

Ilyenkor mindig behunyta a szemét egy pillanatra, és megpróbálta törölni a feltörő rossz érzéseket magában, amiket Sarah furcsa pillantása okozott, és miután ez sikerült neki, újra kinyitotta a szemét, majd visszatért ahhoz, amit épp csinált.


A napok teltek-múltak, és a lányt semmi sem zavarta meg a tanulásban az utolsó vizsgáira. Sem furcsa, földöntúli hangok, sem nemrég a Pokolból visszatért férfiak. Az éjszakái meglepően nyugodtan teltek el, minden nap végkimerülésig hajtotta magát, hogy úgy érezze, tud valamit a tételekből. Olyan fáradt volt agyilag, hogy amint a párnájához ért a feje, már aludt is.

Egyik éjszaka aztán valami megváltozott.

Miután elnyomta az álom, egy furcsa sziklaszirten találta magát, alatta a sötét, háborgó tenger hullámai verdesték a köveket. Vihar dúlt, zuhogott az eső, az éjszakában úgy tűnt, mintha sötét, alattomos árnyak bújnának meg a széltépkedte fák között. Furcsa módon mégsem félt, sőt, a körülötte óriási robajjal járó vihar szöges ellentéte volt annak a nyugalomnak, amit érzett magában.

Viszont nem tudta, mit keres itt, és hiába nézett körül, semmilyen jel nem mutatott rá ottlétének okára. Nem mozdult, várta, hogy történjen valami, de azon kívül, hogy a pizsamájában bőrig átázott, semmi sem változott. Nézte a tenger vad hullámait, amik néha kéken villantak a tömény feketeségben.

Úgy tűnt már, hogy órák óta áll ott, mikor végre történt valami. Hirtelen úgy érezte, van vele valaki, azonban mikor körülnézett, senkit sem látott. Épp az erdő felé nézett, mikor egy ember alakja tűnt fel az ágak között. Szinte világított, annyira kitűnt onnan, és mégis, mintha odatartozna, mintha a környezet szerves része lenne.

Egyre közelebb ért, de Jamie nem tudta kivenni az arcát, sem azt, hogy milyen ruhát visel. Annyira jött csak rá, hogy férfi. Aztán hirtelen megvillant valami világos, a férfi kabátja. Jamie ekkor jött rá, hogy Castielt látja.

Méterekre állt tőle, a fák között, ő mégis tisztán látta még a ragyogóan kék szemeit is. Közeledett, a következő pillanatban pedig már ott állt előtte. A vihar semmilyen hatással nem volt rá, a haja és a kabátja is száraz volt, és makulátlanul tiszta, annak ellenére, hogy az imént még a fák között volt.

– Sokáig tartott, mire rád találtam – szólalt meg mély hangján.

– Hol vagyunk? – kérdezte Jamie, mert ő továbbra sem jött rá, hogy mit takarhat a hely.

– Az álmodban.

– Igen, arra én is rájöttem… de… mégis mit jelenthet?

– Ezt csak te tudhatod. Te generáltad.

– Aham. – Jamie egy elhúzódott pillanatig belebámult Castiel szemeibe, mikor valami furcsát vett észre. Jelenésnek mondta volna, mert csak pillanatokra tűnt fel – füstszerű volt, szinte áttetsző. Castielre nézett, majd vissza az árnyra. Ekkor ismerte fel benne az apját. Az angyal odafordult, összeszűkült szemmel figyelte a mostanra alaktalanná vált füstöt.

– Mi volt az? – kérdezte, Jamie rápillantott.

– Az apám.

– Értem. Beszélnünk kell.

– Igen, tudom, különben nem lennél itt. – A lány pillantása a füstalakon időzött, úgy válaszolt Castielnek. – Miért álmomban jöttél el? – nézett a férfira.

– Mert egyébként túl körülményes és feltűnő lenne.

– Nem emlékszel, mit mondtam erről?

– De, igen, kristálytisztán, de most nincs időm arra, hogy ébren keresselek fel. Bár így is sokáig tartott, mire idetaláltam.

– Ezt hogy érted?

– Egy vihar közepén vagyunk, a te gondolataid viharának közepén. Körülvett téged, beburkolt és elrejtett előlem olyannyira, hogy percekig tartott, mire megtaláltalak.

– Hm, ez furcsa. Biztos, hogy én csináltam?

– Más tudatot nem érzek a tieden kívül.

– Mi történt? – kérdezte a lány.

– Rájöttem, ki gyilkolta a testvéreimet. – Castiel teljes mértékig érzelemmentes hangon mondta ezt, Jamie mégis eltátotta a száját döbbenetében. Aztán összeszedte magát és kérdezett:

– Oh. És sikerült elkapni a tetűládát?

– Nem tudok róla, hogy…

– Hé-hé! Nem szó szerint gondoltam! Szóval, ki volt?

– Uriel – válaszolt Castiel, miközben a csuromvizes Jamie-t nézte, és hallgatta a hirtelen feltámadt csendet a korábban dúló vihar helyett. A lánynak valószínűleg fel sem tűnt, hogy a vihar magjában vannak, és mélységes csend honol körülöttük.

– Uriel… olvastam már róla – mondta a lány. – Egy arkangyal, nem? Egy kerub… – Jamie hirtelen elhallgatott, mikor a pillantása Castiel arcára tévedt. Az angyal halványan mosolygott. Jamie szája pedig tátva maradt. – Min mosolyogsz? – bökte ki végül.

Castiel arcáról lehervadt a mosoly.

– Nektek, embereknek, szokásotok minden angyalt felruházni valamivel, amiről azt gondoljátok, hogy hozzá tartozik.

– De van alapja, nem?

– Többsége csak kitaláció. Uriel is Isten katonája… – Castiel egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette: – volt. Specialista, egy végrehajtó.

– Végrehajtó? Ez mit takar?

– Épp azt, amire gondolsz. Isten parancsára cselekedett, mindent megtett…

– Amíg el nem árulta őt, és meg nem halt.

– Így van.

Hallgattak egy ideig, és a lány azon gondolkodott, hogy feltegye-e a kérdését, ami akkor merült fel benne, amikor Castiel beszélt, és ahogyan beszélt. A lány gyanította, hogy ezt a minimális hangulatváltozást nem vette volna észre az angyalon, ha ébren vannak, és ez egyidejűleg kíváncsivá is tette.

Nem értette, hogy mitől lehet ez a képzeletbeli szál, ami szerinte összekötötte őket. Ismét felvillant előtte, mint valami ezüstösen csillogó fonál. Furcsa volt, ahogyan megjelent a képzeletében, az érzésekkel együtt, amit magával hozott.

– Te ölted meg? – kérdezte meg végül, elvágva a gondolatai menetét.

– Nem, Anna tette – válaszolta a férfi a szokásos érzelmektől mentes hangján.

– Anna?

– Ő is egy angyal. Egy bukott angyal.

– Oh. Sajnálom, ami történt.

– Áruló volt, és önbíráskodó.

– A testvéred.

Castiel nem szólt. Jamie pedig látta, hogy ez mit indított el a férfiban. Szinte látta a szemében.

– Sajnálom, nem akartam felkavarni a dolgokat – mondta gyorsan, de már késő volt.

– Most mennem kell – szólt az angyal és felkészült a távozásra, de Jamie megállította.

– Várj! – szólt, és megfogta a karját. Castiel ránézett, Jamie pedig egy pillanatra megijedt az üres tekintettől. Tapasztalta már ezt az angyalnál, most mégis egészen másként hatott rá. Gyorsan elűzte a feltörő rossz érzést, és nem kapta el a tekintetét. – Kérlek, ne haragudj rám. Nem akartam semmi rosszat.

Castiel hallgatott, de Jamie érezte az enyhülést és ez valahogy többet ért.

– Ideje indulnom.

– Rendben – mondta a lány, de nem eresztette el a férfi karját. – Mit csináltál velem? – kérdezte halkan.

– Nem értelek.

– Hát ez az. Csak az a baj, hogy én sem magamat.– A lány eleresztette a férfi karját. – Viszlát, Castiel!

Az angyal fürkészve nézte egy pillanatig a lányt, majd bólintott és köddé vált, mintha sosem járt volna ott. Jamie körül ismét feltámadt a vihar, majd belemerült az öntudatlanságba.


***

Mikor másnap felébredt, Jamie agyából teljesen eltűntek a tegnap éjszaka történtek – csak alkalmanként, déja vu formájában merültek fel benne. Ilyenkor mindig azzal az érzéssel küzdött, hogy valami fontosról feledkezett meg, de sosem tudta elkapni az érzést, hogy eszébe jusson más is. Hamarosan még ezek a pillanatnyi gondolatok is elmúltak, miközben ő a tanulással és a rohamosan közeledő vizsgákkal foglalkozott.

Mikor végre leállamvizsgázott, és előrehozottan le is doktorált, olyan nyugalom szállta meg, hogy még maga is meglepődött. Az azt követő bulizás alkalmával pedig igazán fesztelennek és felszabadultnak érezte magát. Ez után jött csak rá, hogy milyen nagy teher nehezedett is a vállára a vizsgákkal, a doktorátussal és az egész iskolával, arról nem is beszélve, amit nemrég megtudott és megtapasztalt.

Furcsa volt az egész történet, de az volt a legfurcsább, hogy ezt az egész dolgot milyen nyugalommal kezelte – nem volt számára olyan hihetetlen, mint amilyennek lennie kellett volna –, és igazából ez rémítette meg, nem pedig a tudás, aminek a birtokába jutott.

Most, hogy letudott minden iskolával kapcsolatos dolgot, végig tudta gondolni az elmúlt egy évet és a vele történteket, de cseppet sem érezte soknak. Természetesnek és mindennaposnak vette, hogy léteznek gonosz lények, amik végezhetnek az emberrel. Mostanra még Isten létezésével is megbékélt, annak ellenére, hogy továbbra sem értett egyet a „módszereivel”, ahogyan a világ dolgait intézte. De talán csak neki nagyok az elvárásai, és Isten nem azért hagyja, hogy megtörténjenek a szörnyűségek a világban, hogy jót szórakozhasson, hanem valami egészen más oka van rá, amit ő, emberként nem érthet meg.

Úgy döntött, hogy hagyja, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak, és megvárja, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie.

A nyár elején Sarah elment pár napra hozzájuk, Delphibe, és remekül érezték magukat. Persze, előfordult néha, hogy Jamie meg tudta volna fojtani barátnőjét, amiért az mindig azzal fárasztotta, hogy mondjon le az őrültségéről ezzel az új iskolával, és inkább helyezkedjen el a szakmájában, de ez szerencsére csak ritkán fordult elő, így senkinek nem esett nagyobb baja néhány párnacsatányi viaskodásban szerzett „harci seben” kívül.

A lány ilyenkor mindig úgy érezte, hogy visszatért gyermeki énjéhez, és maradéktalanul boldognak érezte magát.

Aztán a hét végén, mikor ő az ablakon beáramló napsütésre ébredt egy egészen meglepő dolog történt, amire egyáltalán nem számított.


Mosollyal az arcán ébredt – valami igazán kellemeset álmodott, de arra nem emlékezett, hogy pontosan mi is volt az. Lassan nyitotta ki a szemét, hogy hozzá tudjon szokni a besütő napfényhez. Nyújtózott egy igazán jóízűt, és még lustálkodott egy kis ideig. Próbálta kihasználni ezt a kevéske időt, amíg nyugalom van, és Sarah sem próbálja minden áron kiugrasztani az ágyból. Meg is lepődött rajta, hogy még nem verte fel, pedig a Nap állásából ítélve már jócskán elmúlt nyolc óra is.

Lassan felült az ágyon és belemosolygott a napfénybe, ami rendszerint boldogsággal töltötte el. Szerette az esőt is, de a fényt valahogy mindig sokkal közelebb érezte magához. Felkelt az ágyból, és az ablakhoz sétált, hogy kinyissa azt.

Egy pillanatig még ott maradt, és magába szívta a beáramló friss levegőt, csukott szemekkel élvezte ezt a szép, nyári délelőttöt. Aztán egy furcsa hang zavarta meg, amit már jól ismert.

Meglepve nyitotta ki a szemeit és a hang irányába fordult.

– Castiel – szólt, mikor meglátta a látogatóját. – El kell menned! – mondta, arra gondolva, hogy Sarah bármikor betoppanhat.

– Beszélnünk kell – mondta az angyal. Jamie oda sem figyelt a szokatlan hangsúlyára.

– Így van, de nem most – ellenkezett.

– Nem várhat – szólt Castiel.

– Sarah bármelyik pillanatban feljöhet, és ha itt talál…

– Nem fog feljönni.

– Mit csináltál vele? – kérdezte a lány vádlón.

– Alszik – válaszolt a férfi, minden sértettség nélkül.

Sarah az ágyra pillantott, ahol Sarah-nak kellett volna feküdnie.

– Szóval alszik – kezdte. – És mégis hol? Mert hogy itt nem, az is biztos.

Castiel nem válaszolt, Jamie-nek pedig volt egy olyan sanda gyanúja, hogy megint álmodik.

– Miért nem olyankor jössz, amikor alkalmas? Rengetegszer előfordul, hogy teljesen egyedül vagyok – mondta.

– Fontosabb dolgok is vannak annál, mint hogy eleget tegyek a vágyaidnak.

Jamie szeme összeszűkült.

– Aha. Ez most szarkazmus akart lenni? Mert akkor még gyakorold.

– Ez egy tény volt. Nem érek rá ilyesmikkel foglalkozni.

Jamie még az előbbinél is szűkebbre húzta a szemét – nem értette, mi történik. Úgy tűnt, hogy Castiel kezd megnyílni, erre most épp olyan lett, mint amikor megismerte, és úgy viselkedett vele, mintha ő, Jamie mit sem érne, porszemként létezne egy nálánál jóval nagyobb gépezetben.

Tudta, hogy ez így is van. Ő semmi sem volt egy angyalhoz, vagy akár Istenhez képest, viszont ezt eddig nem éreztették vele. Az bántotta leginkább, hogy éppen Castiel viselkedik vele így.

– Mi ütött beléd? – kérdezte, aztán rájött, hogy a kérdését nem így kellett volna feltennie. De Castiel nem válaszolt. – Mit tudtál meg? – tette fel az újabb kérdést, közben azt remélte, hogy az angyal amiatt viselkedik furcsán, amit megtudott.

– Nem ezért jöttem – válaszolt Castiel, és a következő mondatával összetörte Jamie reményét is: – Többet nem találkozhatunk.

A lány egy röpke pillanatig hallgatott, és próbálta feldolgozni a hallottakat. Majd alig hallhatóan megszólalt:

– Tessék? De hát mégis miért?

– Mert nem helyes. Itt a vége, rájöttem, mit kell tennem.

– Rájöttél. Ki tömte tele az agyad?

– Túl közel kerültem hozzátok, emberekhez, és ez nem helyes. Elárultam Atyámat, és most… Vissza kell térnem hozzá, hogy ismét részesüljek az ő kegyelmében.

Jamie szája tátva maradt, ahogyan hallgatta Castiel túlbuzgó szónoklatát. Látta rajta, hogy el is hiszi, amit mond.

– Komolyan beszélsz – mondta ki hangosan is megállapítását a lány.

– Rájöttem, hogy mi a feladatom, és semmiképp nem az, hogy titeket, embereket pátyolgassalak. Ha rájöttek, ki is vagy, eljön hozzád az egyik testvérem, hogy tájékoztasson. Én nem leszek elérhető számodra, ne is keress.

– Ezt mégis hogy képzeled?! – fakadt ki a lány csalódottan. – Nem jöhetsz ide azzal, hogy hibáztál, amikor szóba álltál velem, és, hogy soha többé nem hívhatlak. Nem mehetsz csak így el! Miattad kerültem ebbe a lehetetlen helyzetbe, te mondtad, hogy rá kell jönnünk, mi vagyok. Nem fogom engedni, hogy más, valami idegen istenverte angyal tegye azt velem, amit korábban te tettél!

– Igazán sajnálom, Jamie! De ennek így kell lennie. Az Úr akarata.

– Az Úré? – kérdezte a lány hitetlenkedve. – Ezt ő mondta? Így, szemtől-szemben?

– Mennem kell.

– Sejtettem. Dehogy beszéltél te vele! Csak megijedtél és most menekülnél.

Castiel nem törődött a lány szavaival és dühével. Jamie észrevette rajta, hogy távozni készül, és ő döbbent meg a legjobban, amikor pillanatok múlva is ott állt előtte.

– Mit művelsz? – kérdezte Castiel szikrázó szemekkel. – Engedd le a falat!

Jamie értetlenkedve nézett a férfira.

– Miféle falat?

– Amibe ütköztem, mikor megpróbáltam kilépni az álmodból.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz, nincs ott semmiféle fal.

– Ne várd meg, hogy elveszítsem a türelmem – szólt a férfi vészjóslóan. Jamie érezte, hogy az angyal komolyan gondolja, amit mondott, de cseppet sem ijedt meg, viszont továbbra sem értette, hogy mit csinált, amitől a férfi nem tudott elmenni.

– Miért, mit teszel? Megölsz? Szerintem túl fontos vagyok én ahhoz.

– Engedd le a falat.

– Nem engedhetem le – szólt a lány, miközben Castiel közelebb ment hozzá. – Mivel nem tudom, hogy milyen falról beszélsz.

Castiel közben egészen közel került hozzá, és a lány arcát fürkészte.

– Valóban nem tudod, mi történt?

– Nem – válaszolt a lány, állva a férfi pillantását.

– Ez esetben, nagyon sajnálom.

A lány a következő pillanatban látta, ahogyan Castiel keze felemelkedik, egyenesen őfelé, ám mielőtt hozzáért volna, a férfi keze megállt a levegőben. Castiel elkerekedett szemmel pillantott a lányra.

– Hogyan…

– Mégis, mit képzelsz?! Képes lennél megtenni, csak hogy szabadulhass? Nem hiszem, hogy rászolgáltam volna.

– Hát nem érted? Tévesen cselekedtem, amikor veletek, emberekkel kezdtem el barátkozni, ki kell engesztelnem…

– Nem, nem kell kiengesztelned senkit! Ne legyél már ilyen beszűkült, a francba is! Nyisd ki a szemed!

– Kinyitottam a szemem, épp ezért látom már, hogy hibáztam!

– Ez nem igaz, Castiel! Biztos vagyok benne, hogy valamit nagyon félreértettél. Ki mondta neked, hogy hibáztál?

– Nem kellett mondania senkinek, jól tudom, hogy rosszat cselekedtem, amikor közel engedtelek magamhoz titeket, embereket.

– Ez ostobaság! Miért lenne ez hiba?

– Mert elvakít. Nem látom meg tőle az igazán fontos dolgokat.

– Mégis milyen dolgokról beszélsz?

– Ezt te nem értheted. Engedj elmennem!

– Beszélj, Castiel, mert addig úgysem eresztelek! Mégis mi történt?

Castiel nem szólt. Jamie azt hitte, hogy itt fognak malmozni a végtelenségig: tartotta magát az elképzeléséhez, hogy nem ereszti el, amíg az nem beszél. Végül csípőre tette a kezét, mint az anyja régen, amikor rosszat csinált.

– Gyerünk, Cass! Hamarabb szabadulsz, ha elárulod, hogy mi a fene történt.

– Itt nem jó, meghallhatnak.

A lány keserűen felnevetett.

– Nem engedlek el, hiába próbálsz kibújni. Nem megyünk innen sehová. – Jamie úgy döntött, többet nem szól. Fogta magát, leült az ágyára és onnan nézte az angyalt – úgy tűnt, órákig. Jamie hamar megunta a dolgot, pedig tudta, hogy csak másodpercek teltek el a valóságban.

– A francba, Cass, ne légy ilyen makacs!

Az angyal szemei a lányra villantak.

– Te nekem ne parancsolgass – szólt végül fenyegető hangon. – Makacsság? Az életemmel játszom, ha beszélek.

– Úgy? Hát akkor ne beszélj… mutasd meg. Mint amikor megmutattad, hogy Sam mit művel…

Castiel szemei elkerekedtek a döbbenettől, Jamie azonban még nála is jobban ledöbbent.

– Mi a fene? Ezt meg honnan tudom? – Ekkor esett a pillantása a férfira, aki ugyanúgy le volt döbbenve, mint ő. – Te csináltad? – kérdezte elhűlve. – Mégis miért?

– Nem kell magyarázkodnom. Nem egy embernek.

– Ó, fejezd már be!

– Oda akartál menni, ezt nem engedhettem!

– Tessék? Nem a te jogod eldönteni, hogy hová mehetek, és hová nem!

– De igen, ha kockáztatod a cél elérését.

– Miféle cél?

– Az Apokalipszis eljövetele…

– Mi van?

– El kell jönnie, és nem állíthatjuk meg. Lucifernek ki kell szabadulnia, az utolsó pecsét pedig Lilith halála lesz.

– Castiel, hallod te magad? Emberek haláláról beszélsz!

– Ezt te nem értheted!

– Akkor magyarázd el.

– Ez az Úr akarata, így kell lennie!

– Miféle maszlag ez? Isten biztos nem akarná ezt, azt mondtad, Isten szeret minket, akkor miért hagyná, hogy ilyen pusztulás söpörjön végig?

– Mert ezután eljön a Menny, itt a Földön.

– A Menny? Hogyan?

– Vége lesz a szenvedéseiteknek, nem lesztek többé boldogtalanok, nem lesz több fájdalom.

– Te miről beszélsz? A rossz nélkül nem lehet jó sem! A szenvedés hozzátartozik az élethez! Ha nem szenvedsz, hogy tudnál bárminek örülni? Castiel, ez nem jó!

– Olyanok lesztek, mint mi!

– Mint az angyalok? Én nem akarok olyan lenni, mint te! Csak egy báb vagy, aki nem gondolkodik, hűen követed egy olyan isten parancsait, akit nem is ismersz. Kösz, de én nem akarok olyan lenni, mint ti. Castiel, meg kell ezt akadályoznod!

– Nem lehet, neked sem. Ne is próbálj beszélni a Winchester fivérekkel.

– Mi lett veled? Azt hittem…

– Mennem kell, most eressz el. Elmondtam, amit akartál.

– Castiel. – Jamie felállt és az angyalhoz lépett. – Kérlek, ne tedd ezt. Érezned kell, hogy ez rossz!

– Érzelmek… már mondtam…

– Tudom, hogy benned van, te magad mondtad ezt is. Nem akarhatsz ilyen lenni… kérlek! – Jamie könyörgött. Sose gondolta volna, hogy ilyesmi megtörténhet, de tudta, hogy észérvekkel már nem tud hatni rá. A lány felemelte a kezét, hogy megérintse. A férfi szeme a kezére villant, majd a tekintetébe fúrta a sajátját. Jamie csak ürességet látott.

– Mit tettek veled? – kérdezte, és lehullott a keze maga mellé.

– Megmutatták, mi a helyes.

– Nem… Nem engedhetem. – Jamie megfogta Castiel kezét, és a hüvelykujjával végigsimított a kézfején. – Érzed ezt? Mondd, hogy nem tölt el jó érzéssel.

– Megölnek… – A férfi hangja rekedt volt, és a lány egy pillanatra meglátta a szemében a rettegést.

– És félsz? Az is egy érzelem, Castiel. Segítened kell. Milliók fognak meghalni, ez nem helyes.

Jamie eleresztette az angyal kezét. Ekkor Castiel meghallotta társai sürgető hívását és kérdéseit, hogy hol volt eddig.

– Mi történt? – kérdezte Jamie, mikor meglátta Castiel szemében a zavart.

– Nem… nem tudom. A testvéreim mostanáig kerestek… – Castiel a lányra pillantott. – Te voltál… – mondta, amikor rájött.

– Micsoda?

– A fal. Olyan erős, hogy se ki, se be nem juthatott senki, még a gondolatok sem.

– Ezt én csináltam? De hogyan?

– Még nem találkoztam ilyen erővel ezelőtt.

– Ez mit jelent?

– Ideje mennem.

– Várj! – Jamie a férfi szemeibe nézett. Castiel nemet intett a fejével, de a szemében egészen más látszott. Jamie kissé megnyugodott, aztán látta ahogy az angyal köddé válik.